A lábaink, felső testrészünk edzése teljesen természetes számunkra, azonban mennyi figyelmet fordítunk a medencefenék-izomzatra tornáztatására? Ebben a cikkünkben megtudhatod, hogy miért kell erre is időt szánnunk és milyen gyakorlatokat érdemes végezni kifejezetten erre az izomzatra.
A medencefenék szerepe
Nem is gondolnánk mennyire fontos szerepet játszik ez a testrészünk, pedig a hasizmunk, hátizmunk és gerincünk stabilitásáért is felel. Emellett a várandósság ideje alatt is nagy szerepet kap, sőt az azutáni regenerációt is lényegesen fel tudja gyorsítani. Segít a vizelettartási problémákon, a méh előreesésének megelőzésében és férfiak esetében a prosztata gyulladás kezelésében is.
Mi az a Kegel-torna?
A Kegel gyakorlatokat Dr. Arnold Kegel amerikai nőgyógyászról nevezték el, aki kifejlesztette őket.
Lényegében ez egy olyan mozgásforma, ami a medencefenék izmait célozza összehúzó és elengedő gyakorlatsorok által.
Azt már tudjuk, hogy egészségügyi szempontból hogyan tudnak segíteni a Kegel-gyakorlatok, azonban ha teljesen egészségesek vagyunk és várandósságon sem estünk át akkor sem feledkezhetünk meg a gyakorlatok végzéséről, hiszen szexuális életünkre is jótékonyan hatással lehetnek.
Amennyiben rendszeresen végezzük őket a hüvely izomzata sokkal érzékenyebb lesz, fokozódik a vérkeringés, és a libidó aminek köszönhetően hosszabb és intenzívebb orgazmust érhetünk el.
Mielőtt elkezdenénk gyakorolni a mozdulatsort fontos, hogy tudjuk pontosan hol találhatóak a medencefenék izmai.
Miután megtaláltuk őket nekiállhatunk a tornának, hidd el az eredmények magukért fognak beszélni!
Kivitelezése
Habár a Kegel-gyakorlatok kivitelezése nem bonyolult mégis több dologra oda kell figyelnünk miután elhatároztuk magunkat arra, hogy kipróbáljuk.
Az egyik legfontosabb, hogy ne adjuk fel pár nap próbálkozás után, kelleni fog nagyjából 3-4 hét mire érezni fogod az eredményeket.
A másik fontos szempont a fokozatosság, ugyanis a gyakorlatok egyre nehezednek, így egyértelműen az egyszerűbb feladatoktól érdemes haladni a bonyolultabbak felé. Amikor már úgy érzed, hogy az adott mozdulatot biztonsággal tudod csinálni azután lépj a következő szintre.
Az első 3 gyakorlat
Mi első körben az első 3 gyakorlatot hoztuk el nektek, amiknek kivitelezése valószínűleg még nem fog nagy kihívásokkal járni.
Miután kényelmesen elhelyezkedtél a következő gyakorlatokat végezd egymásra építve.
Ülj és feszíts: 5 gyors feszítés után 2 másodpercen keresztül szorítsd a gátizmokat, majd ezt ismételd meg 3 körben de nyugodtan tarts 10 mp-es pihenőket köztük.
Hosszú feszítés: Ezt a gyakorlatot mindenképpen fekve érdemes végezni akár a reggeli akár az esti órákban alvás előtt. Ebben az esetben 5 rövid és hosszú feszítést kell végezni, ami által a gátizmok aktivizálódnak. Ezt követ egy 3 másodperces mély szorítás.
Felhúzó feszítés: Ez már egy középhaladó gyakorlat, így mindenképpen használj hozzá Kegel-trénert. Lélegezz természetesen és közben helyezd a hasadra e kezeidet, a lábaidat pedig térdig hajlítsd be. Feszítéssel húzd felfelé a Kegel trénert a gátizmaiddal. 5 másodperc feszítés után engedd vissza óvatosan az eszközt, és lélegezz 5 másodpercen keresztül. Ezt is bátran végez el 3 körben szüneteket tartva és heti több alkalommal.
Összességében a Kegel-gyakorlatok végzése sok gyakorlást és türelmet igényelnek, azonban ha rendszeresen csináljuk őket akkor elmaradhatatlan lesz az eredmény.
Amennyiben kedvet kaptál hozzá látogass el weboldalunkra, ahonnan beszerezheted a Kegel golyókat, hogy az intim tornát egy új szintre emelhesd.
Írta: Lilla
Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess aktualitásainkról, híreinkről és akciónkról!
Cookie-k használata
Sütiket (cookie-kat) használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadod a cookie-k használatát.
Adatvédelem
Sütiket (cookie-kat) használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadod a cookie-k használatát.
Cookie típusok
Szükséges sütik
A szükséges sütik a weboldal olyan alapfunkciókját segítik, mint például az oldalak navigálása vagy éppen az Ön által preferált nyelvet. A weboldal nem működhet megfelelően ezen sütik nélkül.
Statisztikai sütik
Ezek a cookie-k abban segítenek a Weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. Ezen cookie-k segítségével a szolgáltatás információkat gyűjt és jelentést készít a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat.
Eladó a TOOYZ.HU webáruház!!! További részletek: rendeles@tooyz.hu ♥
Eladó a TOOYZ.HU webáruház!!! További részletek: rendeles@tooyz.hu ♥
Eladó a TOOYZ.HU webáruház!!! További részletek: rendeles@tooyz.hu ♥
Eladó a TOOYZ.HU webáruház!!! További részletek: rendeles@tooyz.hu ♥
Eladó a TOOYZ.HU webáruház!!! További részletek: rendeles@tooyz.hu ♥